Elátkozott kastély (3. fejezet, részlet)

2017.10.30

"Még egy kis parfüm, a gallért kicsit feljebb, szépen, feszesen. Ez a fránya kis fürtöcske... Na, de nem fogsz ki rajtam! Nem, nem! Szépen lesimítjuk, így ni! Finoman összeszűkülő szemhéjak, bal szemöldök megemelkedik. Laza, könnyed, de nem flegma mosoly szintén balra. Uram, ön egyszerűen tökéletes!"
Talán órákig is elnézné önmagát a tükör előtt pózoló fiatalember. A csengő hangja azonban semmibe veszi a bájolgást, s kegyetlen, ritmustalan módon figyelmezteti az ajtó előtt várakozó, nem várt vendégre. A férfi széttárt karjai egymásnak indulnak, hangos csattanás formájában találkoznak a tenyerek, miközben a szem kitágulva, értetlenkedve vonja kérdőre a tükörképet, miért épp most kívánnak látogatást tenni nála.
− Helló!
− Gyere be!
− Látom, örülsz.
− Neked mindig.
Hanyag eleganciájú, laza stílusú ifjú az, aki felborítja a házigazda előre megtervezett napi tetszelgését. Persze mindennek megvan az oka. A makulátlan külső ugyanis munkaruhaként szolgál, annak minden egyes részlete tökéletesen kidolgozott, s páratlan harmóniában áll egymással. Éppúgy jól megalapozott célja van a váratlanul betoppanó ismerős látogatásának is.
− Valahogy be kell juttatnod.
− Ez nem olyan egyszerű, te is tudod.
− David, nem teheted ezt velem!
− Évek munkája bekerülni. Lehetetlent kérsz!
− Ez az egyetlen mód a kiugrásra...
− Meglátom, mit tehetek.
− Igazi barát vagy! Még valami. Az előkészületekhez ugye...
Az igaz barát bal szemöldökét egekbe emelve farzsebéhez nyúl, keze esedezve húzza ki a vékony tárcát, s ezernyi fintor kíséretében néhány színes papírcsíkot emel ki belőle. A reá meredő szempár csalódottságát látva azonban visszanyúl néhány továbbiért, s a hívatlan vendég csüggedt érzete huncut mosoly kíséretében tovaszáll.
-₪-
2004 márciusa. Egy Nürnberg közeli kastélyban "szerény" bált rendeznek, ahová túlnyomó többségben a túlzások mesterei kaptak meghívót. A külcsín, a hivalkodó viseletek és a harsány szónoklatok helye ez. Kiváló terep a vadászatra. A prédák mind arra várnak, hogy a hízelgés művészei le-csapjanak rájuk. Még ha érzik is vesztüket, akkor sem hagyják megfosztani önnön mivoltukat az ömlengéstől.
Egy fiatal, elegáns öltözetű férfi órák óta keresi tekintetével a háziasszony pillantását. A provokáció hatásos, s elég egyetlen viszonzás, hogy a vadász kihasználja a felhívást.
− Lady Almstadt, engedje meg, hogy kifejezzem őszinte hódolatomat! Kegyed kecsessége a kastély egészét áthatja.
− Ugyan, fiatalember! Ne essen át a ló túloldalára, de azért csak folytassa!
A pimaszul simulékony stílus meghozza gyümölcsét. Az este további részét a fiatal, huncut mosolyú férfi rendkívül céltudatosan építi fel. A heves udvarlásokat olykor-olykor megszakítja, hogy teret adjon partnerének, miközben szemtelenül fürkészi finom vonásait.
Szemeinek alapos letapogató hadművelete csaknem félszeg kislánnyá változtatja a sok bókot megélt nőt. Mentőövként terem elő a tömegből egy régi ismerős, ki nem törődve az ifjú hódolóval, karon ragadja a grófnőt, s táncba invitálja.
A párt szenvedéllyel telve szemléli a célkanyarban kicsúszó fiatalember, ám az este kellően hosszú az újabb támadások megindításához...
-₪-